A Kilauea
A kétségkívül a világ egyik legszebb természeti jelensége a Hawaii főszigetének óriásvulkánja – a Mauna Loa – parazitakráterének, a Kilaueának állandóan örvénylő lávatava. A Mauna Loa délkeleti oldalán fekvő kráter 1983-as kitörése óta szinte egy percet sem pihent. A kráter belsejében kavargó forró lávatömeg szintje hol lejjebb süllyed, hol pedig megemelkedik. Ez utóbbi jelenség néha olyannyira kifejezett, hogy az izzó kőzetolvadék túlcsap a kráterperemen, és a láva ilyenkor megindul a vulkán lejtőjén.
A Kilauea mostanság azzal kápráztatja el az odalátogató turistákat, hogy a január 31-én létrejött két új lávafolyam egészen az óceánig elér, és ez viszonylag ritkán történik meg a tűzhányó esetében. A nagyobbik lávaárnak a hegy keleti oldalán 11 km-t míg a kisebb és kevésbé látványos áradatnak majd 10 km-t kellett megtennie ahhoz, hogy a vízbe folyhasson.
A Hawaii Vulkánok Nemzeti Parkjának látogatói a nemzeti park két egymástól távol eső pontján figyelhetik meg, ahogy a vörösen izzó láva hatalmas sistergéssel eléri a Csendes-óceánt, és különböző formákat felvéve, ragacsos mézgaként nyúlik a vízbe. A most elöntött területet másodjára temeti el a láva, 1990-ben a Kalapana nevű települést tette a földdel egyenlővé. A két lávafolyam utánpótlása folyamatos, már több, mint egy hete nagy mennyiségű olvadt anyag folyik a tengerbe, ezért naponta több ezer turista érkezik, hogy megcsodálja ezt a természeti jelenséget.
Forrás: bebte.hu
Érdi-Krausz Erika - Lieber Tamás
|