A Toba-tó

A Toba-tó 100 km széles, 30 km hosszú, a legmélyebb pontja 505 m. Az Indonéziai Szumátra-sziget északi részén található. Felszíne 900 méterrel emelkedik a tengerszint fölé. A világ legnagyobb vulkáni eredetű tava.

1949-ben a holland Rein van Bemmelen geológus fedezte fel, hogy a tó körül vulkáni eredetű kőzetréteg található, és a tó maga egy vulkáni kráterben fekszik. Későbbi vizsgálatok nagy mennyiségű – e kőzettel azonos – riolithamut mutattak ki innen 3000 km-re Malajziában és Indiában, óceánkutatók pedig tobai hamut találtak az Indiai-óceán fenekén és a Bengáli-öbölben.

Szupervulkán?!

A Toba-tó helyén 75 000 évvel ezelőtt történt kitörés 2800 köbkilométer anyagot dobott a levegőbe, így ez volt az utóbbi 25 millió év legnagyobb kitörése. Összehasonlításképpen: a Mount Saint Helens 1980-as, az emberi történelemben nagynak számító kitörése mindössze 1,2 köbkilométer anyagot hozott a felszínre, míg az ugyancsak indonéziai Mount Tambora 1815-ös kitörése kb. 80 köbkilométer anyagot lövellt ki, és nyár nélküli évet okozott Észak-Amerikában.

A kitörés erejére jellemző, hogy az egész Indiai-szubkontinenst 15 cm vastagon terítette be a vulkáni hamu, de Közép-Indiára egy helyen 6 méteres, Malajzia egyes részeire 9 méteres hamuréteg rakódott. Továbbá – a számítások szerint – a kitöréssel mintegy 10 milliárd tonna kénsav került az atmoszférába, savas esővel mérgezve tovább a környezetet.

A kitörés után a vulkán kalderát formálva roskadt magába, ami vízzel feltöltődve létrehozta a Toba-tavat. A tó közepén található szigetet pedig később a vulkáni kürtőben megemelkedő, majd megszilárduló magma alakította ki.

Bár az évet nem lehet pontosan meghatározni, az évszakot igen, mert csak a nyári monszun sodorhatta a vulkáni hamut a Dél-kínai-tengerbe. A kitörés talán két hétig tarthatott, majd az ezt követő "vulkáni tél" a Föld átlaghőmérsékletét mintegy 3-3,5 °C-kal csökkentette az elkövetkező néhány évben. Délkelet-Ázsiában nagyon kevés állat és növényfaj maradhatott életben, illetve valószínű, hogy a kitörés fajok globális kihalásához vezetett.

Grönlandi jégminták a szerves szénszint jelentős csökkenését mutatják az időszakban. 1998-ban Stanley Ambrose régész azt állította, hogy a kitörés olyan vulkanikus telet okozott, amely néhány ezer főre csökkentette az akkor élt emberek számát. Kijelentéseit mitokondriális DNS-en alapuló bizonyítékokkal támasztotta alá, melyek szerint az emberiség genetikai változatossága sokkal szegényebb, mint a hasonló korú törzsfejlődésen átment más fajoké.