A Vezúv 79-es kitörése

"Háborog a Vezúv! Lángkévéit föl az
Ég felé dobálja...
Fölkavart gyomrának rettenetes tüzét
Önti ki a szája.
Eltemet hamvával, agyonsújt kövével,
Mit útjában talál,
Cseppfolyó tüzének tengernyi árjában
Ott les ezer halál.
Bölcsek találgatják, tudósok kutatják
Háborgása okát:
Vizsgálják a hamut, a követ, a lávát,
Mit gyomra kiokád.
De minek kutatják? A sok vért, gazságot
A vén föld utálja;
Megittasult tőle, fölfordult a gyomra,
S most mind kiokádja."

/Kemény György - A háborgó Vezúv/

A Vezúv kitörése előtt 17 évvel (62. február 5-én) erős földrengés rázta meg a Nápolyi-öböl környékének településeit és elsősorban Pompejiben okozott súlyos károkat. Ez a földrengés azonban inkább a lemeztektonikai mozgásoknak tudható be és nem a vulkán működésbe lépésének. 64-ben egy jóval kisebb földrengés rázta meg a Nápolyi-öböl vidékét, melyet megemlít Suetonius is a De Vita Caesarum című művében, valamint Tacitus is. Az esemény arról nevezetes, hogy Nero neapolisi színházi fellépése idején következett be. Suetonius írásaiból tudjuk, hogy a császár a földrengés ideje alatt tovább énekelt, Tacitus írásai pedig arról számolnak be, hogy a színház a kiürítése után rövid idővel összeomlott.

A Vezúv 79-es kitörése az első, történelmileg dokumentált hasonló jellegű esemény. A kitörés bekövetkeztét számos előzetes földrengés jelezte, valamint a kutak kiszáradása. Amikor a kitörés bekövetkezett 79. augusztus 24-én, a kitörő izzó anyagok és gázok felrobbantották a hegy egyik oldalát és ennek anyagát 2 km-es távolságban szórták szét. Ekkor alakult ki a Gran Cono, a vulkán új krátere, mely az elkövetkezendő évszázadokban a Nápolyi-öböl képének egyik meghatározó eleme lett.

A kitörés elpusztította Pompeji, Herculaneum és Stabiae városait, ezáltal az ókor egyik legsúlyosabb katasztrófájaként tartják számon. Az ijesztő jelenségnek idősebb Plinius is tanúja volt, aki abban az időben a misenumi római flotta parancsnokaként tevékenykedett. Plinius maga is a vulkánkitörés áldozata lett, miután flottájával Stabiae lakosainak segítségére sietett. Unokaöccse ifjabb Plinius, Misenumból figyelte az eseményeket, melyeket a későbbiekben (106-ban) részletesen is leírt. Írásait az első vulkanológiai feljegyzésekként tartják számon. Ezen írásokból nemcsak a jelenséget lehet rekonstruálni, hanem betekintést kaphatunk abba is, mennyire félelmetes és ijesztő volt a helyszínen tartózkodók számára.

Plinius írásaiból illetve a Pompeji és a többi elpusztított város területén végzett ásatások és geológiai vizsgálatok alapján a 79-es kitörést a plíniuszi kategóriába sorolták, és három fázisát különítették el:

• Az első fázis augusztus 24-én kezdődött 13 órakor és elsősorban freatomagmás jelenségekben (magma és víz kölcsönhatása) nyilvánult meg. Ezt követően megnyílt a vulkáni kürtő egy sor erős robbanás következtében, ekkor robbant fel a Monte Somma kalderája és ennek közepén kialakult az új vulkáni kúp, a Gran Cono.
• A második fázis augusztus 25-én következett. Ekkor alakult ki a vulkán feletti gázokból, hamuból és piroklasztokból álló kitörési oszlop, mely 15 km magasságig emelkedett. A kitörést erős földrengések kísérték. Egyes feltételezések szerint az oszlop akár 26–32 km magasságig emelkedhetett. A vulkánból kiömlött láva 4 m vastagon halmozódott fel és 2,6 km távolságig eljutott. Az éjszaka folyamán, miután a vulkánkitörés ereje gyengült, az oszlop saját súlya alatt összeomlott és a vulkán lejtőjén piroklasztikus ár formájában alázúdult. A Pompejiben megvizsgált kőzetminták alapján az ár hőmérséklete 240 °C és 400 °C közötti lehetett. Ebből az feltételezhető, hogy kitöréskor a felhő hőmérséklete elérte a 850 °C fokot.
• A harmadik fázis augusztus 25-én a délutáni órákban következett be. Ekkor újabb kitörési oszlop alakult ki a vulkáni gázokból, hamuból és kőzetekből, amely az előzőnél kisebb volt, viszont elérte Misenum térségét. Ebben a fázisban kb. 3–4 km³ láva került a felszínre.

Plinius írásaiból tudjuk, hogy a vulkánkitörést követő földrengések során a tengervíz előbb visszahúzódott, majd erős hullámzással visszatért (ezt a jelenséget ma cúnaminak nevezik).

A pompeji lakosok 38%-a a vulkáni hamu lerakódása következtében halt meg. A lerakódó hamu súlya alatt a tetők beszakadtak, maguk alá temetve a lakásokban menedéket kereső lakosokat. A lakosság nagy része (62%) a piroklasztikus árban pusztult el, valamint a mérgező gázfelhőben és vulkáni anyag záporában.

Mivel Herculaneum a Vezúv nyugati oldalán helyezkedett el, a vulkán kitörésének kezdeti fázisa csak kismértékben érintette a várost: míg Pompeji háztetői beroskadtak a lerakodó vulkáni hamu alatt, addig Herculaneumra alig néhány centiméter vastagságú hamu hullott. A kitörési oszlop összeomlása következtében piroklasztikus ár alakult ki, amely több mint 100 km/h sebességgel vonult le a vulkán lejtőin. A 400 °C hőmérsékletű gáz, hamu és lapilli gomolygó tömege rövid idő alatt elérte a várost, amelynek utolsó lakóit pillanatok alatt megölte. A folyam kevés kárt okozott az épületekben, és lassan feltöltötte őket vulkáni anyaggal.

A kitörés következtében fellépő földmozgások során megváltozott a Sarno folyó medre és megemelkedett a tengerpart is, minek következtében Herculaneum kikötője ma 500 m-rel távolabb fekszik a tengerparttól.

A Vezúvon működő geológiai és vulkanológiai obszervatórium két munkatársa, Giuseppe Mastrorenzo és Lucia Pappalardo a nápolyi tudományegyetem biológusaival, Pierpaolo Petronéval és Fabio Guarinóval közösen arra a következtetésre jutott, hogy annak a vulkánkitörésnek, amelyről elsőként ifjabb Plinius számolt be az utókornak, teljesen más volt a hatása, mint azt eddig a tudomány feltételezte.

A kutatók az 1944 óta alvó vulkán rétegeiből indultak ki, megvizsgálták a Pompeji és Herculaneum városát is belepő vulkáni törmelék szerkezetét, illetve az áldozatok DNS-ét is. Ahogyan a közelmúltban Izlandon is történt, a Vezúv kitörésekor hatalmas felhő tört fel, magassága elérte a 30 kilométert. A magasság alapján a tudósok a sűrűségét is kiszámították, és arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy a vulkáni felhő egy perc alatt haladt át Pompejin. Ilyen rövid idő alatt a lakosok nem a hamutól fulladtak meg, hanem a Pompejiben 300 fokos, Herculaneumban még ennél is forróbb, 600 fokos vulkáni felhőben égtek el. A megkövült tetemek ezért maradtak fenn görcsbe rándulva, ezért tartják kezüket az arcuk elé. A tragédia pontos megismerése a megelőzésben segít - hangsúlyozta Mastrorenzo, aki szerint a rekonstrukció azt bizonyítja, hogy a Vezúv veszélyesebb, mint gondolják. Ha ismét kitör, néhány perc alatt bekövetkező égésre kell számítani. A vulkanológus szerint kizárt, hogy a Vezúv soha többé ne ébredjen fel, ráadásul egyszerre három helyről fenyeget. Bármelyik pillanatban kitörhetnek a Nápolytól észak-nyugatra fekvő Campi Flegrei kráterei is, és robbanás szélén az Epomeo vulkán is [Ischia] szigetén.

wikipédia.hu