A Parícutin születése

(1943)

Magasságát illetően Mexikó vulkánóriásai mögött ugyan eltörpül, földtudományi jelentősége azonban annál nagyobb. Az emberek szeme láttára nőtt ki a földből, azaz a Mexikói-felföldből. Paricutin indián faluban 1943. február 20-án az egyik parasztcsalád a faluközeli földjén dolgozott, ahol délután hirtelen a földjükön képződő hasadékra figyeltek föl, amely az ott már korábban kialakult lyukat keresztezte, mindezzel azonban nem törődtek. Morajló mennydörgések közepette a föld egyszer csak felboltozódott, s füst és kéngőz szállt fel a hasadékból. Este már nagy izzó bombák röpültek ki villámlástól kísérve. Másnap reggelre 10 m-es hamu- és salakkúp keletkezett, s egyre erősödött a tűzhányó tevékenység. Déltájban már 50 m magasra nőtt, kétségtelenül új vulkán született! Sok vulkanológus és geológus tanulmányozhatta az akkori legkorszerűbb eszközökkel (Pantó G. 1958.), minden "érverését" mérték és gondosan feljegyezték mindvégig, ami mind a mai napig nagy érték. 1943 februárjától 1952-ig működött, és a 9 év alatt 2 milliárd m³ hamu és láva jutott felszínre. Kezdetben a robbanásos kitörések uralkodtak. 1943 őszén heves működéssel mellékkráter keletkezett. 1944 elején és őszén pedig különösen erős lávaárak folytak. A szállított anyag negyedrésze olivintartalmú andezitláva, amely 25 km ²-t borít, és gyűrűszerűen övezi a kúpot. Működése során anyaga egyre savanyúbbá vált. A láva jelentős része a kúp lábánál keletkezett kis nyílásokból ömlött a felszínre, nem pedig a túlnyomórészt szórtanyagból felépült, meredek falú kráterből. A terjedelmes lávatakarón nehéz a krátert megközelíteni, minthogy a rögös aa-láva szinte járhatatlan. A vulkánnak nevet adó egykori településből jelenleg csupán az eredetileg magaslatra épült templomának maradványa látszik. A tűzhányó tszf. magassága 2774 m. Magának a vulkáni kúpnak a magassága "csak" 457 m, de ezt mindössze 9 év és 12 nap alatt építette fel, míg az előbb említett hatalmas tűzhányók magasságának eléréséhez több millió év kellett.

Majd 250 évvel ezelőtt a mexikói óriásvulkánok mellett, 1759-ben szintén az emberek szeme láttára, egészen hasonló módon keletkezett a Jorullo-tűzhányó, amely 16 évig, 1775-ig működött. 1803-ban nem kisebb személyiség, mint Alexander von Humboldt tanulmányozta az utóvulkáni tevékenységet.
 

(Dr. Székely András: Vulkánmorfológia -
ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 1997. nyomán)

bebte.hu